F A S H I O N S H I P

Te miért szeretsz Nő lenni?

2018. március 08. - Fashionship

A nemzetközi nőnapot 1948 óta ünnepeljük Magyarországon. A világ más országaiban már 1917 óta a jeles napok közé tartozik. Ezt a napot az ENSZ közgyűlése tette hivatalos ünneppé. Eredetileg a munkásmozgalomhoz kapcsolódó, a nők egyenjogúságára és szabad munkavállalásért vívott harcokra emlékezünk. 1857-ben negyvenezer textil- és konfekcióiparban dolgozó nő lépett fel New Yorkban a béregyenlőségért és a munkaidő csökkentéséért. 

Manapság már egyre több a vezető beosztású nő, ami sok piacot teljesen más megvilágításba helyezett. Sőt van olyan terület is, ami a nők nélkül létre sem jöhetett volna.

Ezen a különleges napon - ami rólunk szól - úgy gondoltuk, közösen összegyűjtünk Nektek pár dolgot, hogy mi miért szeretünk nőnek lenni.

img_2384.jpg

Sokat foglalkozunk magunkkal, de hát tartja a mondás "a szépségért szenvedni kell" és "a női nem a szebbik nem".  Nagyon figyelünk az apró részletekre, az esztétikára így az sem meglepő, hogy a nőknek könnyebb megnyerőnek lenni állásinterjún és az élet egyéb területein.

Vegyünk csak egyszerű hétköznapi apróságokat, amik mégis simogatják a lelkünket, mint például, ha átadják nekünk a helyet a tömegközlekedési eszközökön vagy kinyitják előttünk az ajtót, helyfoglalásnál kihúzzák számunkra a széket, segítenek levenni a kabátunkat. Ezek mind-mind picike kis figyelmességek, de éreztetik velünk, hogy fontosak vagyunk.

img_2386.jpg

Lelkesedésünk leírhatatlan egy gyönyörű manikűr, smink, táska, cipő vagy ruha láttán, ami a férfiak számára felfoghatatlan.

Öltözködés terén hatalmas előny az, hogy mindenhol körülbelül háromszor akkora a női részleg, mint a férfi és a gyerek együttvéve. Azonban nincs kizárva számunkra az sem, hogy ezekről az osztályokról öltözködjünk. Ebből adódóan a női divat sokkal színesebb, jobban kombinálható, mint a férfi.

Ha már a ruháknál tartunk nem mehetünk el szó nélkül egy darab mellett. Ó igen! A fehér ruháról van szó! Egy nő életében ez egy elég meghatározó költemény, mivel ennél csodásabb ruhát talán sokan nem is viselhetnek egész életükben, mint mikor férjhez mennek azon a bizonyos nagy napon.

A sminkek mellett rengeteg kényeztető terméket találhatunk az arcunk és bőrünk számára. Gondolok itt arcpakolásokra, testápolókra, fürdőbombákra és hasonló remek termékekre. Amikor végre a hét végén tartasz egy kis "me time"-ot, fejeden az arcmaszkkal, relaxáló zenével, hajpakolással és elmerülsz egy nagy kád vízben az illatgyertyák között... Ahh úgyis tudjátok miről beszélünk!

Bárhol, bármikor kimutathatjuk érzelmeinket. Akár nyilvánosan is elbőghetjük magunkat. Mindent megbeszélünk a legjobb barátnőinkkel, nekik akarjuk elmondani elsőként, ha valami történt velünk - legyen az jó vagy rossz hír. Tudjuk, hogy együtt fognak velünk nevetni vagy sírni. Tanácsokkal látjuk el egymást és összetartunk.

 Szeretünk gondoskodni párunkról. Meglepni például egy mennyei vacsorával egy kimerítő napja után. Illetve nőként nekünk adatott meg az a kiváltság, hogy életet adhatunk egy másik életnek és ez maga a csoda. A nők anyai ösztöneiknél fogva alapból figyelmesek, empatikusak és kedvesek.

 img_2379.jpg

 

Ez a mai nap a mi napunk! Élvezzünk ki minden apró figyelmességet! Tegyük azt, ami boldoggá tesz minket!  És ne feledjétek: igazán nőnek lenni NEM csak férfi mellett lehet. Hölgyeim! Merjünk önmagunk lenni, merjünk NŐK lenni!

 

Puszi: Szancsi, Emi, Kira

A bejegyzés trackback címe:

https://fashionship.blog.hu/api/trackback/id/tr4513724698

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.