F A S H I O N S H I P

Hajcihő

- így ápolom a hajam

2018. április 20. - Fashionship

Ahogyan azt már láthattátok az outfites bejegyzésben elég hosszú hajam van és ahogyan olvashattátok a fun facteknél félek a fodrászoktól. Így elég sokat foglalkozom a hajam ápolásával, hogy a sok vasalás, göndörítés ne viselje meg az állapotát. Viszont néha napján (kb. 2-3 évente), ha betévedek egy szalonba egy kis egészségügyi vágásra, akkor mindig meg szokták dicsérni, hogy milyen szép és jól ápolt a hajacskám. Nézzük csak miket használtam és használok jelenleg!

Ha jellemezni kéne a hajamat, akkor vékony szálúnak, de erősnek mondanám. Egy kicsit hullámos, amit mondanom sem kell, hogy mennyire utálok és nyilván szögegyenes hajzuhatagról álmodozom. Mindig az kell, ami nincs... Sajnos hamar zsírosodik, így 3-4 naponta meg kell mosnom, ami nálam egy legalább fél órás rituálé, de ha van időm, akkor ez elnyúlhat akár 1,5 órára is.

Régen szinte minden elhasznált flakon után mást próbáltam ki: Head&Shoulders, Garnier, L'Oréal, Avon. Hajnalig sorolhatnám őket, mert természetesen itt is mindegyik márkától több termékcsaláddal is kísérleteztem. Ezekről nem is szeretnék olyan sok szót ejteni. Átlagos samponok. Amit elvársz tőlük, azt teljesítik is. Illatos és friss lesz a hajad, de azon kívül semmi extra.img_8371.JPGAz első olyan termék, aminél éreztem, hogy többet kapok ennél az a The Body Shop Rainforest Volume volt. Szilikon-, szulfát-, színezőanyag- és parabénmentes. Nagyon szép fényes volt tőle a hajam, egy szép volument kapott és felgyorsította a hajam növekedését is. Az illata nagyon kellemes és friss, olyan igazi esőerdős. Imádtam használni. Ami miatt mégis váltottam, hogy nem találunk minden egyes sarkon The Body Shop-ot. Az ára 2.190 Ft.

Ahogy az a fenti képen jól látható a márka, amire ráfüggtem(és azóta az egész családom is) az az Aussie. Ez egy ausztrál márka szuper természetes alapanyagokkal. Imádom a cuki kis szövegeket, amik rájuk vannak írva. Bónusz pont a kiszerelések méretezéséért, mivel a balzsam és a pakolás 250 ml, viszont a sampon 300 ml-es és ugyebár abból többet használunk.

Még körülbelül 2 éve vásároltam meg belőle az első adagot és azóta nem vagyok hajlandó mással hajat mosni. A DM-ben sikerült lecsapnom rá egy akciós karácsonyi csomagban. 3000 pár száz forint körül lehetett, ami nagyon jó ár volt tekintve, hogy a sampon és a balzsam 1.790 forintos áron a pakolás pedig 1.990 körül mozog. A DM app-ban körülbelül 2 havonta szokott lenni 50%-os kupon, ilyenkor érdemes beszerezni őket.

Először a Miracle Shine termékcsaládot vásároltam meg, ami ausztrál ginzeng és gyöngy port tartalmaz. Nagyon szépen helyreállította a hajam fényességét. Nem csak addig ameddig friss volt, hanem utána napokig kitartott a hatás. Mindemellett iszonyatosan puha és csodás illatú volt a hajam. Viszont a kísérletező kedvem nem hagyott alább. Szóval, ha már fényes a hajam akkor mit szeretnék még? Hát persze: hogy még hosszabb legyen!

A Luscious Long termékcsalád került a porondra. hatóanyaguk ausztrál eukaliptusz és avokádó olaj. Ezeknek az illatát annyira nem szerettem. Kicsit olyan színes gyurmás volt számomra. Kifejezetten nem nőtt tőle gyorsabban a hajam, de könnyebben kifésülhetővé tette. Emiatt nem is használtam olyan sokáig őket, talán 2-3-szor vettem újra, de így találtam meg az instant kedvenceimet:img_8363.JPGEz a hat darab termék nálam a bevált kombó. Egy éve használom őket, így együtt és töretlen a szerelem. Vegyük szépen sorra őket.img_8367.JPGA Miracle Moist termékcsalád első tagja a sampon. Ausztrál makadámia diót tartalmaz, aminek ISTENI illata van. Ahogyan azt a flakonon is olvashatjátok száraz, boldogtalan hajra ajánlják. Na ha valamitől boldog lesz a hajatok, akkor az EZ! Szuper puha, finom illatú, fényes zuhatag. Én kétszer szoktam átmosni vele a hajamat teljesen vizes állapotban.img_8368.JPGA balzsamot az erősen kicsavart hajamra viszem fel körülbelül a közepétől, ahol nem érintkezik közvetlenül a fejbőrrel. Ha van időm, akkor egy 5 percig hagyom hatni, ha sietek, akkor egyből leöblítem.img_8369.JPGA mélytápláló hajpakolást szintén a kicsavart hajba masszírozom bele. Ebből ne spóroljunk! Bőven kerüljön belőle hajunk minden kis centiméterére. Ahogy az olvasható ez egy 3 perces pakolás, de ha van időnk nyugodtan hagyhatjuk 10-20 percig is beszívódni.img_8370.JPGUtolsó lépésként a Schwarzkopf Gliss Kur hajvégápolóját használom. Szétfésülöm a törölközőszáraz hajamat jobb és bal oldalra, majd 4-4 pumpányit dörzsölök a végekbe és kicsit fölé. Ez segít kordában tartani a hajtöredezést, és ami még menthető azt összezárja. Nyolc szépítőolajat és keratint tartalmaz, nem igényel öblítést. Ára 1.390 Forint körül van, de a DM alkalmazásban gyakran van rá 50% kedvezmény, érdemes figyelni.img_8366.JPGMint sok hosszú hajú sorstársam én is utálok hajat mosni. Komoly lelki felkészülést igényel, hogy rászánjam magam a rituáléra, így néha egy kis csaláshoz folyamodok, amit úgy hívnak, hogy: szárazsampon. Szintén egy Aussie terméket használok, az Aussome Volume-ot, ami ausztrál jojoba mag kivonattal éri el a frissnek tűnő hatást. Kicsi és nagy kiszerelésben is kapható. Én ezt az utazó méretűt használom, mert így minden táskámban elfér és alkalmazhatom, ha S.O.S. van. Körbefújom vele a hajacskámat és pár pillanat múlva olyan mintha most mostam volna. A lustaság ára 790 magyar forint.img_8364.JPGAzonban ami fontos még hajkoronánk állapotának megőrzése szempontjából az egy jó fésű. Biztosan hallottatok már a Tangle Teezer nevű csodáról. Csak úgy siklik a hajban(még a vizesben is) és minden kóccal szembeszáll. Kényelmes, hiszen a kézformájához tervezték. Szilikon sörtéi váltakoznak és talán ebben rejlik a titok:img_8365.JPGAz egyik sor hosszú, a másik pedig rövid. Én még Avon katalógusból rendeltem akciósan 3.000 forintért. Amúgy 5.000 forint körül mozog az ára. Több típus és szín létezik belőle, nekem az Original van meg. Ha felkeltette az érdeklődéseteket, akkor most érdemes lecsapni rá, hiszen a Rossmann üzletekben 20% kedvezménnyel tudjátok beszerezni.

Remélem hasznos volt Számodra ez a bejegyzés és megleped a hajad valami újdonsággal! Hasonló tippekért és bejegyzésekért érdemes bekövetned a Facebook és az Instagram oldalainkat is!

Puszi: Szancsi

A bejegyzés trackback címe:

https://fashionship.blog.hu/api/trackback/id/tr5413851762

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.